A SUSHI FELLEGVÁRA - LA-GUNA ÉTTEREM ÉS MORI SUSHI

A La-Guna Étterem és Mori Sushi Csepelen, a Bajcsy-Zsilinszky út 47-es szám alatt található egy kertvárosi részben, mely nagyon nyugodt és csendes környék.
Arra felhívnánk kedves olvasóink figyelmét, hogy Csepelen két La Guna is található, azonban az egyik étterem és pizzéria, míg a másik étterem és mori sushi. Mi az utóbbiba látogattunk el. 

Mottója:

img_1262d_1.JPG

Ahogy beléptünk az étterem ajtaján, egyből megragadta a tekintetünket egy gyönyörű virágos dekorációval teli fal, valamint az, hogy szép lila-ezüst-fehér színű kombinációban pompázik, ahogy a legtöbb díszlet a helyen. Nekünk roppant módon elnyerte tetszésünket, és ez rá is nyomta a bélyegét az ott töltött időnkre, ugyanis számunkra nagyon is fontos, hogy jól érezzük magunkat az adott környezetben.

img_1280a.JPG

Az étterem rendelkezik két úgynevezett boxszal, ami annyit tesz, hogy van egy-egy nagyobb asztal sarokkanapéval körül ölelve két oldalról, valamint a másik két oldalon kényelmes székek. Ezek a boxok kicsit elkülönítve vannak a többi asztaltól és magasabban is helyezkednek el azokhoz képest.

Miután a helyünkre kísért minket a pincér, a következő ami felkeltette a figyelmünket az nem más volt, mint a zene. Ugyanis a háttérben kellemesen lassú, relaxálós, “lazítós” zenéket hallhattunk, ami ténylegesen segített nekünk kicsit kikapcsolódni a rohanó hétköznapokból.
Az asztalunktól szétnézve további designos díszletekre lettünk figyelmesek, továbbá a fal is - a hangulatnak megfelelő - több féle tapétával volt fedve, ízlésesen.
Ahogy a mellékelt képen is látható, a helynek volt egy sárgás-pirosas színű hangulatvilágítása.

img_1254a.JPG

A pincér nagyon udvarias volt, valamint gyors is, nem kellett sokat várjunk, ha bármikor úgy döntöttünk, rendelni szeretnénk valamit.
Ital tekintetében a választásunk a házi limonádéra esett - még egy kis nyári ‘feelinget’ belecseppentve a hideg őszi estébe -, mégpedig az epres és a bodzás változatára. Nem csalódtunk, hiszen a már jól megszokott befőttesüveg designú, szívószálas kombinációt kaptuk, és az íze is elnyerte a tetszésünket.

img_1256c.JPG

Levest is választottunk, a ‘Húsleves gazdagon, csigatésztával’ volt az, amit kívántunk, így ezt kóstoltuk meg. Véleményünk szerint árban teljesen elfogadható volt, ahogy a többi leves is. Felfelé kerekítve a legtöbb 1000 Ft-ba kerül. Az adaggal is teljesen meg voltunk elégedve, már-már jól laktunk az egész tál elfogyasztása után. img_1269a.JPG

Tekintve, hogy sushikat is lehet rendelni a helyen, így ezekre esett a választásunk a főételek közül, azonban az étterem felszolgál a nemzetközi étlapjából is, aki inkább arra vágyna.
A sushik árát tekintve 1000-3000 Ft-ig találunk kínálatot a Makik között. Ha nagyobb tálakra vágyunk, azok árai 4200-8800 Ft-ig terjednek.
Az egyik tál, ami megragadta a tekintetünket a ‘Sakava’ névre hallgatott. A Sakava tartalmazott Big makit 4db ropogós grill lazaccal; Inarit 1db ropogós bőrös lazaccal; Nigirit 1db lazaccal, 1db édes rákkal, 1db libamájjal, 1db kacsamellel, valamint 1db angolnával. Az adag kiadós volt, igazából nem sikerült elfogyasztanunk az egészet, mert hamarabb jól laktunk vele.

img_1276a.JPG

A másik választásunk a ‘Rák tekercs édes-csipős chili szósszal, saláta ágyon’ volt. Erről is hasonlóan jó véleménnyel vagyunk. Főként azt emelnénk ki, hogy a rák tekercs nagyon ropogós, friss volt, pont a szánk ízének megfelelő. Véleményünk szerint ez is nagy adag volt, küzdöttünk a legyűrésével, de csupán a mennyiség miatt, hiszen ízre elképesztő volt. Köretként kaptunk zöldséget, mely szintén friss és ízletes volt.

img_1273a.JPG

Összességében mi a sushik minőségét, mennyiségét jónak találtuk, elégedettek voltunk. A sushi eléggé megosztó ételnek számít: valaki vagy nagyon szereti, vagy nem szereti. Azoknak akik szeretik a sushit, szívből ajánljuk ezt a csepeli étteremet, nem fognak csalódni. Egy nagyon kellemes hangulatú helyről beszélünk, ahol a felszolgálás gyors, és a  személyzet udvarias. Mi végig nagyon jól éreztük magunkat, mely köszönhető a szép díszletnek, a hely ergonómiájának és a nyugodt stílusú zenének is.

img_1279a.JPG

Mi a csepeli La-Guna Étterem és Mori Sushit 10/10-re értékeltük.